
Március 17-én 10 órakor Négyesi József úr, a Magyar Köztársaság szarajevói nagykövete fogadta a Szerb Köztársasági Magyarok Egyesületének, a Magyar Szónak képviselőit. A találkozáson a Magyar Szó vezetői, Milivojević Irén elnök és Tóth Bojnik László főtitkár, ismertették az egyesület idei terveit, projektumait. Beszéltek a Magyar Szó eddigi munkasikereiről, de az egyesületi munkában tapasztalt problémákról, nehézségekről is.
A beszélgetés folyamán külön figyelmet kapott a néhai boszniai magyar falu, Vucsiják történelmének a Magyar Szó által folyó kutatása. A vucsijáki tevékenységben Négyesi nagykövet úr a magyarországi és személyes támogatásáról biztosította az egyesület vezetőit. Az egyesületi kérelmet egy szerény vucsijáki emlékmű felállításának támogatásáért a Szarajevói Nagykövetség már továbbította a magyar Miniszterelnökség keretében működő Nemzetpolitikai Államtitkárság felé. A konkrét támogatás jóváhagyásáig is sok a teendő, az emlékmű helyének biztosításától kezdve az építkezési engedély megszerzéséig. Négyesi József nagykövet úr néhány tanáccsal segítette meghatározni a vucsijáki tevékenységek folyamatát, sorrendjét.
A nagyon barátságos, kellemes beszélgetés végén a Magyar Szó egyesület képviselői átadtak a Szarajevói Nagykövetségnek az Új Dobos kétnyelvű folyóirat eddig kiadott számainak bekötött egy példányát. Az Új Dobost a banyalúkai Magyar Szó és a szarajevói HUM magyar egyesületek együtt adják ki 2006-tól. A banyalúkai képviselők megkérték Négyesi József nagykövet urat, hogy a legközelebbi budapesti tartózkodása alatt egy másik példányát a könyvé kötött bosznia-hercegovinai magyar folyóiratnak adja át az Országos Széchényi Könyvtárnak.
A Magyar Szó egyesület vezetői, elégedetten megbeszéltekkel, jó hangulatban búcsúztak el Négyesi József úrtól, Magyarország szarajevói nagykövetétől.
17. marta u 10 sati gospodin Jožef Neđeši (Negyesi József), mađarski ambasador u Sarajevu, primio je predstavnike Udruženja Mađara Republike Srpske, Mađar soa (Magyar Szó). Na sastanku su lideri Mađar soa, predsjednica Iren Milivojević i generalni sekretar Laslo Tot Bojnik (Tóth Bojnik László), predstavili planove i projekte Udruženja za ovu godinu. Govorili su o radnim uspjesima Mađar soa, ali su pričali i o primijećenim poteškoćama i problemima u radu Udruženja.
Tokom razgovora posebna je pažnja bila posvećena istraživanjima istorije nekadašnjeg mađarskog sela u Bosni, Vučijaka, a koja se vode od strane Mađar soa. Gospodin ambasador Neđeši prenio je liderima Udruženja podršku iz Mađarske i izrazio je i svoju u aktivnostima oko Vučijaka. Molbu Udruženja za pomoć kod postavljanja skromnog spomenika na Vučijaku, Ambasada u Sarajevu je već proslijedila Državnom sekretarijatu za nacionalnu politiku u okviru Ureda mađarskog premijera. I do konkretnog odobrenja tražene podrške ima dosta posla, počevši od osiguranja mjesta za spomenik, do dobijanja građevinske dozvole. Gospodin ambasador Jožef Neđeši je sa nekoliko savjeta pomagao odrediti proces i redosljed vučijačkih aktivnosti.
Na kraju vrlo prijateljskog, ugodnog razgovora predstavnici Mađar soa predali su Ambasadi u Sarajevu jedan uvezani primjerak dosad objavljenih brojeva dvojezičnog časopisa Uj doboša (Új Dobos). Uj doboš izdaju zajednički mađarska udruženja, banjalučki Mađar so i sarajevski HUM od 2006.godine. Predstavnici su nadalje zamolili gospodina ambasadora, da za vrijeme narednog njegovog boravka u Budimpeši preda drugi jedan primjerak u knjigu uvezanih brojeva bosanskohercegovačkog mađarskog časopisa Državnoj biblioteci Sečenji (Országos Széchényi Könyvtár).
Lideri Mađar soa su se u dobrom raspoloženju, prezadovoljni dogovorenim, rastali od gospodina Jožefa Neđešija, ambasadora Mađarske u Sarajevu.