
Szombaton ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a banja lukai Magyar Szó Egyesület. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségen beszédet mondott Milivojevic Iren, az egyesület elnöke és Angyal Ágnes első beosztott diplomata; Fülöp Dóra, a Petőfi Sándor Program egykori ösztöndíjasa pedig Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár levelét olvasta fel. Szintén levélben fejezte ki elismerését Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke. A helyszínen Slaven Grbic tiszteletbeli konzul, Muratovic Irma, a szarajevói HUM Magyar Polgárok Egyesületének elnöke, illetve a Magyar Szó Egyesület tagsága ajándékozta meg Milivojevic Iren elnökasszonyt és köszönte meg éveken át tanúsított áldozatos munkáját.
Az est vendégei voltak a magyarországi Veszprém-Bakony Táncegyüttes, illetve a banja lukai Sveti Sava tánccsoport, akik professzionális előadásuk után közösen gondoskodtak a felhőtlen szórakozásról.
A rendezvényre érkező vendégek a hétvége során megismerkedtek Banja Luka nevezetességeivel, ellátogattak Banj Brdora, a természeti szépségeiről híres Krupa na Vrbasuhoz, illetve a trappistákhoz, ahol szerzetesek őrzik a sajtkészítés 140 éves hagyományát.Az esemény teljes menetét az RTRS állami televízió csapata rögzítette.
Köszönjük a részvételt az est fellépőinek és vendégeinek! Bízunk benne, hogy még “sokszor huszat” ünnepelhetünk majd együtt!”A Magyar Szó egyesület külön köszönettel tartozik támogatóiknak , a Magyar kormánynak.Miniszterelnökségnek
Nemzetpolitikai államtitkárságnak Bethlen Gábor Alapítványnak és Banja Luka városának.
Fülöp Dora
Udruženje magyara RS “Magyar Szó” u subotu je proslavio 20. godišnjicu postojanja. Na svečanosti su govorile Iren Milivojević, predsjednica udruženja i Ágnes Angyal, zamjenica Ambasadora Mađarske Dóra Fülöp, bivša stipendistica programa Sándor Petőfi , čitala je pozdravno pismo Potapi Árpád Jánosa Državnog Sekretara odgovornog za nacionalnu politiku Mađarske .Pismom se obratio i čestitao jubilej i Milorad Dodik, predsjednik Republike Srpske.Na licu mjesta bili su počasni konzul Slaven Grbić , Irma Muratović, predsjednica Udruženja mađarskih građana HUM iz Sarajeva, te članovi Udruženja “Magyar Szó” predsjednici Ireni Milivojević i ovom prigodom uručili su poklon i čestitali joj i zahvali na dugogodišnjem predanom radu.Gosti večeri bili su Veszprém-Bakony plesna grupa iz Mađarske, te banjalučko KUD “Sveti Sava “ koji su nakon profesionalnog nastupa zajedno sa gostima iz Vesprema osigurali nezaboravnu zabavu.Sav tok događaja je snimila ekipa državne televizije RTRS .
Tokom vikenda gosti koji su došli na manifestaciju upoznali su znamenitosti Banje Luke, posjetili Banj Brdo, Krupu na Vrbasu, poznatu po prirodnim ljepotama, te Trapiste, gdje redovnici čuvaju 140-godišnju tradiciju pravljenja sira.
Hvala izvođačima i gostima večeri na sudjelovanju! Nadamo se da ćemo zajedno slaviti još „dvadeset puta“!“
„Udruženje Magyar Szó duguje posebnu zahvalnost svojim sponzorima, Mađarskoj vladi.
Državnom sekretarijatu za nacionalnu politiku Mađarske , Fondaciji Bethlen Gábori gradu Banja Luci
.
Iren Milivojević