Experience Balkan látogatás Banja Lukában Poseta Experience Balkan-u u Banjoj Luci

Az Experience Balkán március 14-17. között látogatást tett Banja Lukába és környékére. Az egyesületről azt kell tudni, hogy egy baráti társaságként alakult meg 2011-ben, tagjait pedig a balkáni kultúra szeretete és a kíváncsiság köti össze. Céljuk, hogy minél több balkáni országot ismerjenek meg és eljussunk el olyan országokba, ahol balkáni népek élnek. Magyarországon is szerveznek sétákat olyan településekre, ahol a mai napig elő kisebbségi kultúrát és hagyományokat találunk.

            Az utazás fő szervezője Huszty Zoltán volt, aki korábban felvette a kapcsolatot Milivojević Irénnel a Banja Luka-i „Magyar Szó” elnökasszonyával, hogy segítsen közelebb hozni az anyaországi vendégek számára Banja Luka nevezetességeit és elkalauzolja őket, olyan helyekre is, ahová turisták ritkán jutnak el.

            A vendégek március 14-én este érkeztek meg, így aznap nem jutott kellő idő a város megismerésére, viszont egy kellemes esti séta során sikerült megismerkedniük a város sokszínű éjszakai életével, ahol élő zenével várják a vendégeket a legtöbb kávézóban.

            A következő nap Milivojević Irén segítségével gazdag reggeli várta az vendégeket, mely során megismerhették a város gasztronómiai specialitásait, ezt követően pedig az elnökasszony vezetésével elindultak a város nevezetességeit megtekinteni. Első állomásuk a Trappista rend székhelye volt. A trappisták 1869-ben érkeztek a városba. Ők hozták létre az első, vízerőműveket, sörgyárat, általános iskolát, nyomdát, malomgyárat, téglagyárat, korházat és még számos más épületet is. Jelenleg két trappsita szerzetes tartózkodik a rend épületében. Hozzájuk köthető a Trappista sajt, melyet előszeretettel fogyasztott Ferenc József az Osztrák–Magyar Monarchia királya, valamint mai napig ismeretes az általuk meghonosított kézműves sör.

            A következő állomás az egykori Sörgyár épülete volt. Milivojević Irén előszeretettel mesélt és vezette körbe a 20-fős csoportot és osztotta meg velük korábbi tapasztalatait és tudását, mivel élelmiszer-mérnöki végzettséggel korábban a sörgyár munkafolyamatait vizsgálta.

            A látogatás következő állomása az Egyesületnek otthont adó épületben került sor. Az anyaországi vendégek mellett pedig jelen volt a helyi tv (RTRS) munkatársai is, akik rövid interjút és riportot készítettek, a Banja Luka-i „Magyar Szó” elnökasszonyával, a tiszteletbeli konzullal Slaven Grbićtyel és a magyarországi vendégek több tagjával. A megnyitó beszédében az elnökasszony üdvözölte az anyaországi vendégeket, az egyesület tagjait, valamint a RTRS riportereit, majd röviden ismertette az Egyesület megalakulását és eddigi tevékenységét. Ezt követően Rontó Martin egy előadás tartott a 48/49-es szabadságharcról és forradalomról. Az előadás végén szabad programban beszélgettek az egybegyűltek és osztották meg egymással, eddigi tapasztalataikat és érdekességeket, melyeket a városban, vagy idefele tapasztaltak.

            A megemlékezést és a baráti beszélgetést követően vendégeink a KCSP Banja Luka-i ösztöndíjas vezetésével elindultak felfedezni a város érdekességeit. A szűk időkeret miatt csupán néhány úticélt sikerült megtekinteni, mint a Ferhadija mecsetet, a Castel várat, valamint a városi történelmi múzeumot, mely a Republika Srpska történelmét mutatja be. A látogatást követően jutott még idő egy rövid kávézást tenni, ahol további érdekességeket tudtak meg a városról, annak történelméről és érdekességeiről.

            A következő nap a Experience Balkán csoport tagjai megtudták Milivojević Irén elnökasszonytól, hogy Banja Lukától nem messze egy Vucsiják nevű településen, valamikor éltek magyarok. Érdemes tudni, hogy a települést az Osztrák–Magyar Monarchia idején hozták létre és magyar alapítású faluról van szó, melynek tagjai egy része a második világháborút követően repatriált vagy vegyes házasságokban maradt fent a település és annak Prijedor nevű környékén. Az Experience Balkán tagjai pedig hálából egy csoportképpel köszönték meg Irénnek az információt, melyet az egykori alapiskola előtt késíztettek el.

Experience Balkán je od 14. do 17. marta posetio Banja Luku i njenu okolinu. O udruženju treba znati da je osnovano kao prijateljsko društvo 2011. godine, a njegovi članovi su povezani ljubavlju prema balkanskoj kulturi i radoznalošću. Njihov cilj je da upoznaju što više balkanskih zemalja i da stignu do onih zemalja gde žive balkanski narodi. U Mađarskoj takođe organizuju šetnje do naselja gde se i danas mogu naći manjinske kulture i tradicije.

 Glavni organizator putovanja bio je Zoltán Huszty, koji je ranije uspostavio kontakt sa Irén Milivojević, predsednicom „Magyar Szó“ u Banja Luci, kako bi pomogao da se gostima iz matične zemlje približe znamenitosti Banja Luke i da ih uputi na mesta na koja turisti retko dolaze.

Gosti su stigli uveče 14. marta, te tog dana nije bilo dovoljno vremena da se upoznaju sa gradom, ali su tokom prijatne večernje šetnje uspeli da se upoznaju sa raznolikim noćnim životom grada, gde ih većina kafića dočekuje živom muzikom. Sledećeg dana, uz pomoć Irén Milivojević, gosti su dočekani bogatim doručkom, tokom kojeg su upoznali gastronomske specijalitete grada, a potom su, pod vođstvom predsednice, krenuli da razgledaju znamenitosti. Njihova prva stanica bila je sedište trapističkog reda. Trapisti su stigli u grad 1869. godine. Oni su osnovali prve hidroelektrane, pivaru, osnovnu školu, štampariju, mlin, fabriku cigle, bolnicu i još mnoge druge zgrade. Trenutno se u zgradi reda nalazi dva trapistička monaha. Uz njih se povezuje trapistički sir, koji je s velikom radošću konzumirao i Franz Joseph, kralj Austro-Ugarske Monarhije, a do danas je poznato i zanatsko pivo koje su oni uspostavili.

Sledeća stanica bila je znamenitosti bivše pivare. Irén Milivojević je sa zadovoljstvom pričala i vodila 20-članu grupu, deleći sa njima svoja prethodna iskustva i znanje, pošto je, kao diplomirani prehrambeni inženjer, ranije proučavala radne procese pivare.

Naredna stanica posete desila se u zgradi koja je dom udruženju. Pored gostiju iz matične zemlje, prisutni su bili i zaposleni lokalne televizije (RTRS), koji su uradili kratak intervju i reportažu sa predsednicom „Magyar Szó“ u Banja Luci, počasnim konzulom Slavenom Grbićem i sa nekoliko gostiju iz Mađarske. U svom uvodnom govoru, predsednica je pozdravila goste iz matične zemlje, članove udruženja, kao i RTRS novinare, a zatim je ukratko predstavila osnivanje udruženja i dosadašnju delatnost. Nakon toga, Martin Rontó je održao predavanje o borbi i revoluciji iz 1848-49 odnosno o borbi za slobodu. Na kraju predavanja, tokom slobodnog programa, prisutni su razgovarali i delili međusobna iskustva i zanimljivosti koje su doživeli u gradu ili u okolini.

Nakon komemoracije i prijateljskog razgovora, naši gosti su, pod vođstvom stipendiste KCSP-a iz Banja Luke, krenuli da otkrivaju zanimljivosti grada. Zbog ograničenog vremenskog okvira, uspeli su da posete samo nekoliko destinacija, kao što su džamija Ferhadija, zamak Castel, kao i gradski istorijski muzej koji prikazuje istoriju Republike Srpske. Nakon posete, im je ostalo vremena za kratku kafu, pri čemu su saznali dodatne zanimljivosti o gradu, njegovoj istoriji i interesantnostima.

 Sledećeg dana, članovi grupe Experience Balkán saznali su od predsednice Irén Milivojević da se nedaleko od Banja Luke, u naselju po imenu Vucsiják, nekada živeli Mađari. Vredno je znati da je to naselje osnovano u periodu Austro-Ugarske Monarhije i da se radi o selu koje su osnovali Mađari, a čiji su neki članovi nakon Drugog svetskog rata repatritisani ili ostali kroz mešovite brakove u tom naselju i u okolini naselja Prijedor. Članovi grupe Experience Balkán potom su, kao znak zahvalnosti, grupnom fotografijom zahvalili Irén na informacijama, koje su pripremljene ispred bivše osnovne škole.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *